posted : 2020. júl. 20.
title :
Amíg alszik a Csongi addig írok picit, mondjuk már mozgolódik meg jár a kis szája, de hátha még vissza alszik. Annyira cuki, szívesen tennék fel róla képet de nem fogok mivel nem privát a blogom és nem akarom hogy valami hülye pedofil nézegesse a képeit.
Ma volt az első átaludt éjszakája. Vagyis mozgolódott, 4:45kor ki is mentem pisilni, hogy majd ha visszamegyek akkor megszoptatom, végül határeset volt és inkább nem vettem ki a kiságyból. Aztán végülis 6kor kelt, de én akkor már fent voltam nem aludtam vissza. 6:50kor írt az Andi, a dévényes akihez Linussal jártunk, hogy ma mehetünk 9:20ra. Nyilván visszaírtam hogy okés, köszi mivel már 4 hete vártam szabad időpontra, de nagyon tele van Ő is. Először nem akartam mondani Tamásnak, de aztán mondtam neki, hogy megyünk tornázni. Már előtte felhívtam apukámat, hogy el tudna-e minket vinni, mondta hogy igen, úgyhogy ma Ő vitt el, de jövőhéten pl gyalog megyünk, legalább sétálunk egy nagyot. Direkt nem korai időpontot kértem, hanem 12.40-re megyünk. Egyébként feszes a bal oldala, meg a csípője is kötött de azt eddig is tudtuk. Remélem nem kell sokat járnunk majd. Én egyébként hiszek benne, mert hogy apukám egyből mondta hogy aztán azt mondd amit akar, de én meg nem hiszem ,hogy direkt mondja hogy feszes amikor van bőven vendége, nincs szüksége arra hogy kamuzzon, ígyis tele van. Nekünk is 4 hét volt mire tudtunk menni. Ja amúgy a Csongi is felkelt, már itt mosolyog mellettem. Csütörtökön már 10 hetes lesz, rohan az idő. (szerencsére) Holnap meg elvileg oltást kap, bár meg szörcsög, szívom neki de nem jön semmi :( Mindegy, majd a doki holnap úgyis megnézi. Kellene valami filmet nézni, de nem tudom mit. Ma mentünk volna pszichológushoz de lemondta. Majd jövőhét utáni héten megyünk. Eddig egyszer voltunk szóval akkora nagy következtetéseket nem lehet levonni, majd meglátjuk beválik-e. Bár most jobb időszakom van, de bármikor lehet rosszabb. Élvezni kéne az életet de nem megy mindig. Amúgy szoktam boldog is lenni, most is az vagyok de igazán csak akkor leszek boldog ha majd mozoghatok rendesen. Csak szerintem a futásnak annyi :( Nagyon fáj a térdem, igaz még javulhat de nem kéne teljesen tönkre tenni. Akkor max marad a Zona meg nem tudom, elkezdek jógázni. Jó lenne jövőhónapban elkezdeni tornázgatni, csak féltem a tejemet :D Még sok van de nem akarom, hogy kevés legyen. Szeretnék ha nem is 6 hónapos koráig, de legalább 4-5 hónapig szoptatni, szóval márcsak 2-3 hónapot kell kibírnunk. Senki nem érti a szoptatós problémámat, de nem is érthetik. Még a Linusnál jól beszarattak a kórházban, hogy nagyon sárga és nem mehetünk haza, végül amúgy haza engedtek de itthon meg alig lehetett felébreszteni. Bennem ez nagyon nagy nyomot hagyott. Ez van, plusz akkor még a szoptatás se ment rendesen. Gondolom azért is akartam annyira görcsösen szoptatni a Csongit. Aztán a Csonginál alig akart megindulni a tej, most meg szerencsére van elég. Csak ő meg a túl erős tejleadóval nem tud mit kezdeni. De remélem bele jön lassan, meg a tejleadóm se lesz olyan erős idővel. már 9 hete szoptatom, ez már a Linushoz képest túl teljesítés. Ma olyan napja van pont, hogy nem szereti a bal mellemet, pedig van benne tej..szívja szívja aztán kiköpi. Nem tudom miért, de igazából nem tudom senkivel megbeszélni mert a férjem azt mondta hogy őt hagyjam már békén a szoptatós hülyeségeimmel. Így meg nincs kinek mondjam..Ez van. lehet kiírom a csoportba, ott legalább meghallgatnak és mások is azonosulni tudnak a problémámmal. Aztán remélem majd jobb lesz idővel, mindenesetre le kell fejnem a bal mellemet ha nem akkor még a végén elkezd apadni. Azt meg szintén nem szeretném. |