""...hiperkorrektek lettek mind a ketten, ahogy kellett és pár év múlva az üres utcán elmentek egymás mellett.""

Ha visszagondolok az eddigi kapcsolataimra akkor ez valahogy mindig jelen volt. Van olyan barátom akivel tényleg elsétálunk egymás mellett az utcán, még ha 1 méterre állunk egymástól a buszmegállóban akkor sem köszönünk egymásnak.  Ez egyrészt elszomorító. Elszomorító hogy emberek akik egykor "szerették" egymást, érzelmeket tápláltak egymás iránt így viselkednek. Legalább egy sziát odalökhetnénk egymásnak, de nem. Büszkeség. Részemről legalábbis. Másik fél felől is, gondolom. Én nem haragszom. Még arra sem akit nem én hagytam el. Csak reménykedni tudok hogy egy nap majd változik a hozzáállás. Én már megbocsájtottam egyébkét, még annak is aki összetörte a szívemet. Igen, A-ra gondolok. Voltak csúnyább dolgok is, de azokra sem tudok úgy tekinteni hogy haragszom...Vannak dolgok amiket megbántam, de nem tudom visszafordítani az időt szóval nem tudok mást tenni mint elfogadni hogy ezek is részei voltak az életemnek. Most éppen mélyponton vagyok a barátommal kapcsolatban és elkezdtem kattogni bizonyos dolgokon...