Úgy érzem megint felszálltam arra a bizonyos érzelmi hullámvasútra. Pár napja nem tudok aludni, hajnal 2 a minimum ameddig fent vagyok, reggel meg ált. 5.30-kor kelek. Miután haza érek a suliból kb. 30 percenként elkap egy-egy kisebb-nagyobb sírógörcs és csak sírok, sírok, sírok. Enni nem is tudok, reggel fél6-kor reggelizek mert muszáj, és utána semmi. Csak vedelem a vizet, mint aki most szabadult a sivatagból. Tegnap már anyám is rám szólt  hogy szedjem össze magam mert ez így nem lesz jó, meg amúgy is az embernek csak elmegy az élettől a kedve ha rám néz. Ha az embernek a saját anyja ezt mondja akkor valószínűleg nagy lehet a baj. Több dolog is van ami kihozta belőlem ezt az érzelmi ingadozást. A legfőbb talán az, hogy egyik reggel arra eszméltem, nem tudom mit akarok az élettől. Nem tudom "mi akarok lenni ha nagy leszek", azt tudom, hogy a közegben ahol most vagyok nem érzem jól magam. Nem érzem jól magam Veszprémben ( tudom, vágjátok a fejemhez, én akartam itt maradni.), szenvedek csak, és nem tart semerre az életem. Ismét hoztam egy kurva jó döntést. Csak gratulálni tudok magamnak. Most úgy érzem, a helyzet csak akkor lesz jobb, ha végre Pesten lehetek majd a barátommal.
Btw, ma kicsit már jobb volt a helyzet. Egyszer mosolyogtam.