|
posted : 2012. nov. 7.
title : ♥
 Miután a plüssnyuszit elvitte egy kisgyerek,a plüssmackó magányos lett. Hiányzott neki a plüssnyuszi.Még ha nem is szólt hozzá,de itt volt mellette,érezte a jelenlétét és szerethette.Mikor hátat fordított neki haragjában,az is jobb volt,mint ez a magány.Mert érezte a jelenlétét...és szerette. Bár ezt magától nem tudta kimondani. Fájt neki a plüssnyuszi,a szerelme hiánya. Vajon hova vitte el a kisgyerek a társát? Lehet,ő is megunja egyszer a büszke plüssnyuszit,akinek semmi nem volt jó. Semmi nem volt jó? De miért mondja ezt? Miért minősíti? Hiszen szereti! Lelke azóta is utána sóvárog,szabályosan fáj a hiánya. Csak annyit akart,hogy mondja ki a szót magától:Szeretlek. Ne azt, hogy én is, meg persze, meg kedvellek. Ez nem ugyanaz. A legszebb magyar szó a köszönöm után a Szeretlek. Ebben minden benne van:az elfogadás,a másik ember tisztelete,a másik ember utáni vágy...a szeretet. Ő nem tudja kimondani! Makacs. Talán egy kicsit büszke is. Így morfondírozott magában napról-napra. Magányos volt. Szívét égette a plüssnyuszi utáni vágy hiánya. Egyik nap kinyílt az ajtó. Egy férfi lépett be rajta. A polchoz ment. A maci szíve hevesen vert.Várt.. A férfi felé nyúlt. Félelmet érzett. Vajon hova visz a férfi? A férfi nem vitte sehova.felnyúlt a polcra,és felrakta a gyűrött,kopott állapotban lévő rég eltűnt társát,a plüssnyuszit. A maci szeméből könnyek törtek elő. A nyuszi felé fordult és kimondta: Szeretlek Végre kimondta a bűvös szót. -Szeretlek. -Én is szeretlek, örökké-és a nyuszi a maci felé fordult. Így maradtak a polcon ,egymás felé fordulva az idők végezetéig. |
