posted : 2011. aug. 29.
title : életjel
Elég régen írtam, de ilyen "életmód" mellett nem is volt időm. Napi 13 óra meló mellett *volt olyan szombat amikor majdnem 15* nem is csoda szerintem. 21.én volt az utolsó napom, akkor anyáék haza is vittek meg kb az összes cuccomat. Nem tudom, hogy sikerül de általában ha hosszabb időre megyek el otthonról kevés cuccal, most pl 2 bőrönddel, akkor mindig többel megyek haza, ez esetben 4-el. Másnap elmentem kozmetikushoz még délelőtt, aztán go Pest. Két napot voltam ott aztán szerdán reggel jöttünk vissza Füredre a Robival, mert neki még meló van, én meg jöttem egy koktélozással a Beának. Ez volt a harmadik vonatos utam, és tök élveztem. Este meg ugye koktélozás. Hát, nem szeretném részletezni, mert történtek dolgok, amikről inkább nem beszélek, a Robival megbeszéltük és ennyi.
Még Pesten tartottam egy kisebb bevásárlást, ezáltal gazdagabb lettem egy MAC alapozóval, blot powder-el meg egy Fix+ -al. Lazán 20ezer forint. Nem sajnáltam rá, mert ezért IS dolgoztam ennyit. Még aznap voltam a Müllerben is. I ♥ Müller. John Frieda termékekből is bevásároltam, nem keveset, vettem sampont, balzsamot, hajpakolást *ezt már próbáltam korábban és bejött* hővédőt, hajfényt. Annyira puha tőle a hajam, hogy nem bírok betelni vele :D Mindig a hajamat tapizom :D
Most éppen Füreden vagyok, még kb szerdáig, aztán go Pest megint. Meg ugye pótfelvételiztem Vp-be, de nem tudok dönteni, hogy maradjak e vagy menjek Pestre és akkor meló. Az a baj, hogy mind a kettőt akarom...Mondjuk a sulin kívül még számos okom, főleg egy, van hogy maradjak Veszprémben...még talán van pár napom eldönteni. A Robi azt akarja hogy maradjak Pesten, de én meg nem tudom..egy ilyen zűrös nyár után..mert azért történtek dolgok.szerdáig még csak eldöntöm.
 |
haj lenövesztő projekt. |
 |
Tegnapi kép rólam. De csak ilyen böszme képeket lehet rólam csinálni. ez van, de legalább tudom, hogy nem vagyok szép :D |
|
|