Éjfél múlt 10 perccel.. A szobámban cigizek. Ilyet utoljára 16 évesen csináltam lázadásból, meg azért mert olyan jó "bulinak" tűnt. Most más a helyzet. A szobámból nem tudok kisurrani, mert anyáék felkelnének, nekem viszont arra van szükségem hogy rágyújtsak.. Érthető, hisz remegek az idegtől, szúr a mellkasom, fájnak a szemeim a sok sírástól. Minden mindegy állapotban ülök a laptop előtt és próbálom megfogalmazni mindazt ami bennem van. Totál abszurd állapot, nem nézem a billentyűzetet csak az ujjaim pötyögik a betűket, nem is fogom fel igazán, hogy mit írok, csak azt érzem, hogy írnom kell. Ilyen szarul sem mostanában voltam. Közben az jár a fejemben, hogy az ember egy kapcsolatban meddig mehet el. Hol van az a pont, amikor az egyik félnek elege lesz és akármennyre szereti a másikat, szakít. Mert érzi, hogy az az állapot ami jellemzi a kapcsolatot nem mehet tovább. Meddig süllyedhet le valaki, hogy mentse a helyzetet, és megtegyen mindent amit tud, vagy talán többet, hogy megmentse a kapcsolatot..
Sajnos azonban hiába süllyed le valaki a tenger mélyénél is mélyebbre, a sárgaföldnél mélyebbre, ha nincs meg a bizalom a kilépni készülő fél részéről. Mert akkor hiába minden. Nekem most ezt a legnehezebb feldolgozni. Elbasztam valamit, amit nem kellett volna..Vagyis több mindent. Nem tudom mi lesz holnap, holnapután vagy azután. A legszörnyűbb azonban az, hogy nem is érdekel. Legjobb lenne eltűnni örökre. Azt akarom, hogy minden olyan   legyen mint régen, de tudom, hogy nem lesz. Utálom a változásokat, utálok mindent ami valami újjal jár, utálom, utálom, utálom.
Most vagyok abban az állapotban, hogy olyan dolgok fordulnak meg a fejemben amiknek nem kéne. Ezekkel csak az a baj, hogy ha megfordulnak a fejemben akkor a megvalósításuk sem várat sokat magára. Akik ismernek tudják mire gondolok, és tudják hogy a 3 évvel ezelőttire. Akkor is csak jött az ötlet aztán másnap megvalósult. Igen, én egy gyenge ember vagyok. Inkább menekülök. Még ha tudom, hogy nem is ez a megoldás. Éppen váltott az agyam és azon filózik, hogyan lehetne minél hamarabb lelépni külföldre..Mert érzem én, hogy kéne a változás. Biztos segítene abban, hogy erősebb legyek, az egyedüllét megoldhatná a kapcsolatfüggésemet. Igen, kapcsolat függő vagyok. Nem egy barátom volt már, és közülük sokan voltak olyanok akikkel csak azért voltam együtt mert kellett valaki. Kellett az, hogy szeressen valaki, velem legyen, és inkább bemeséltem magamnak, hogy milyen nagyon szerelmes vagyok, csak ne kelljen egyedül lennem. Persze ezek a kapcsolatok nem tartottak tovább 1-2-3 hónapnál és kb. egy hét után mindig jött egy másik, ugyanezzel a forgatókönyvvel. Aztán jött valaki, aki totál felforgatta az életemet. Egész nyáron együtt voltunk, kurva jó volt, együtt laktunk a munkánk miatt, és ami még jobb volt, hogy nyár után is folytatódott. Még úgy is jól működött, hogy az illető Pesten lakott. Szép lassan felszoktam Pestre. Már nem okoz gondot eljutni ide meg oda, simán mászkálok egyedül is ha kell, nincs bennem félelem, sőt inkább egyfajta magabiztosság. Sokkal jobban biztonságban érzem magam, mint pl itt Berhidán. Jót tett a változás, megváltoztam én is. Nem a piálásról szólt minden, nem is nagyon jártam el bulizni, aminek a családom is örült. A hajamat is visszanövesztettem, ami persze azért hiányzik.
Azt mondja, hogy szeret, de neki ez nem megy így tovább. Tudom, hogy mostanában elhanyagoltam, és nem foglalkoztam vele annyit amennyit kellett volna, kamuztam is egy kettőt, tettem olyan dolgokat amik neki szarul estek, nem éreztettem vele, hogy ő lenne nekem az első..de ezeket megbántam. Főleg most, hogy vége. Késő bánat, szokták mondani. Én is szeretem. De én érzelmi-analfabéta vagyok és csak a magam módján tudom kimutatni hogy szeretem, ami néha negatívan nyilvánul meg. Sokszor nem nyernek értelmet a cselekedeteim és ez össze tudja zavarni az embert. De én képes vagyok megváltozni, ha nagyon akarom. Már nem is kamuztam egy ideje, de ő nem hiszi el. Megértem. Eddig kaptam már sok esélyt, de egyiket sem vettem komolyan. Most meg, amikor komolyan venném, nincs több. Legalább mondaná azt, hogy nem szeret. Úgy sokkal könnyebb lenne, de Ő azt mondja, hogy nem fog hazudni nekem. Szeret, de nem bír velem így együtt lenni. Besokallt. Nekem az is elég lenne, hogy ha a szemembe mondaná, hogy vége. Csak egyszer utoljára had láthassam... Azt mondta, hogy nem fogunk többet beszélni. De én nem értettem, hogy ha szeretek valakit, akkor hogyan bírom ki, hogy ne hívjam fel, ne bújjak hozzá...Erre ő azt mondta, hogy ha hiányoznék neki, akkor ő a rossz dolgokra fog gondolni, és elmúlik az a kibaszott szar érzés, hogy mennyire szeret és mennyire hiányzom neki. Rosszból pedig mostanában volt pár. 
Igen, hülye vagyok tudom. Sírással meg hisztivel nem lehet semmit elérni, de nekem most jól esik sírni. Ez egyben egyfajta múlt lezárás is. Siratom az együtt töltött időt, amikor még minden tök jó volt, alig veszekedtünk, amikor 100%-os volt a bizalom közöttünk. Kurva szar érzés, kb. mintha egy darab meghalna belőlem. Sokkal jobban sírok és koncentrálni sem tudok. Tompa az agyam...Nem tudom, mi lesz és ez kikészít...de nem is érdekel.