Me, Myself & I




posted : 2010. dec. 11.
title : International Friendships
Pénteken Katyesz bemondta, hogy lehet fogadni olasz, német, török és lengyel diákokat. Én ezt nem hagyhatom ki :D Este mondtam is anyának, hogy én szeretnék fogadni egy olaszt. Mondta, hogy neki mind1, beszéljem meg apával, mert rajta meg az múlik, hogy fuvaroz e minket :D De aztán nem kérdeztem meg. Ma volt egy kb 15 perces alagsoros padon ülős osztályfőnöki óránk, ami után odamentem P.hez (ő szervezi) , hogy van e ennek valamilyen feltétele. Mármint, hogy füredinek kell e lenni, vagy valami hasonló, meg, hogy akkor hogy is van ez, mert hogy Kátyesz bemondta. Mondta, hogy igen, van ez a lehetőség, és nem csak füredieknek, hanem bákinek aki betudja őket hozni a suliba. Vagyis az a lényeg, hogy reggel letudd hozni. Nekem ez nem gond. Mikor a Noora itt volt, akkor vele is buszoztam és nem halt bele, hogy 1 hétig korábban kelt. Aztán nekem már az olaszokat nem mondta, de rákérdeztem, vagyis mondtam neki, hogy azt is mondták, hogy olaszt is lehet. De mondta, hogy az olaszokat azok fogadják vissza akik kint voltak Szardínián. Mondom ok. Meg mondta, hogy a törököknél csak arra kell figyelni, hogy nem esznek marhahúst (asszem). Németet meg nem igazán akarok, mert félek, hogy bunkó lesz, jó tudom, hogy a lengyel meg a török, sőt az olasz is lehet bunkó. Sztereotípiák.  Mondjuk Wittenben az összes nagyon aranyos volt :)  Meg még a németet is tudnám gyakorolni. De mégsem. Most azon filózok, hogy török vagy lengyel. De nagyon a lengyel felé hajlok mert a húsos témán kívül még lehetnek kulturális különbségek, amiknek nem biztos, hogy megtudnék felelni. Azért Lengyelország mégis közelebb van, annyira nem lehet más a kultúra. De még holnap átgondolom és majd hétfőn akkor szólok P-nek. Mondjuk ő mondta, hogy felír :D
De áááá :D tök várom már :D én ilyen külföldi mániás vagyok :) meg abban reménykedem, hogy összehaverkodunk és majd mehetek látogatóba. Mert ezen a programon belül én nem mehetek, mert nem vagyok bent a korhatárba ami asszem 16 vagy 17 között van.
Majd még holnap írok, mert van pár dolog ami bánt és kikell írnom őket...
meg most fáradt is vagyok, mivel én nem lógtam el, és bemnetem suliba. Amit nem bántam meg. De erről majd holnap.