posted : 2010. márc. 3.
title : Megtettem. Megpróbálok új életet kezdeni.
Hétfőn egész nap tök ideg voltam. Már tudtam, hogy mit fogok mondani a Robinak, csak féltem kimondani, nem akartam megbántani. Haza felé a buszon kaptam Tőle egy smst, hogy elment dokihoz és mindenféle kivizsgálásra elküldték, de még vissza kell majd mennie CT-re. Este már tiszta ideg voltam, de úgy döntöttem, hogy felhívom és elmondom neki, hogy mi van, felesleges húzni. Meg aztán ha húzom még, és további eredmények derülnek ki, akkor tuti megsajnálom, és sajnálatból Vele maradok. Ami nem jó egyikőnknek sem. Utána tök pocsékul éreztem magam, kb mintha velem szakítottak volna. Sírtam, mint egy hülye. Felhívott az egyik ismerősöm és Vele beszélgettem, tök jól esett. Aztán sírva elaludtam. Másnap reggel még mindig tök pocsékul voltam, és nem csak érzelmileg hanem elkezdett durván folyni az orrom, a torkom is fájt, és egésznap fájtak a lábaim is, ami nálam lázat jelent. Fél 4 után értem haza, egyből be az ágyba, láz mérés. 37,5 volt. Ez még nem volt durva, csak közben úgy éreztem, hogy leszakad a derekam. Tök komolyan, úgy vagyok vele, hogy ez ilyen büntetés, azért amiért szakítottam a Robival. Isten nem bottal ver.
Tegnap este írt smst, hogy hétfőn kórházba kell mennie, mert még lesznek kivizsgálások, mert valami nem ok. Elvileg ma tudja meg, hogy mi van. Csak az a legbosszantóbb az egészben, hogy én már mondtam neki előbb is, hogy menjen el orvoshoz, de akkor azt mondta, hogy nem megy, mert már volt, és nem találtak semmit. És az csak egy dolog. Az rohadtul nem normális, hogy szinte mindennap fáj a feje, és annyira, hogy hánynia kell, meg beszed egy csomó gyógyszert és alig használ. Na ez kurvára nem normális. Csak könnyebb volt nem rám hallgatni. Azon agyaltam, hogy ha kiderül, hogy van valami, akkor lehet vissza megyek hozzá. És igen, elbaszom az életemet, mert az olyan jó. Az is felmerült bennem, hogy mi van, ha csak kitalálta? De neeem, ilyennel mért szórakozna? Szal feltételezés elvetve. Ma nem mentem suliba, mert még mindig lázas vagyok, most megyek majd 10.30-kor dokihoz. Érdekes módon én feltudtam telepíteni az XP-t öcsém gépére...-.- Ő meg már kb 3 napja ezzel szenved. nem is értem. Azért még mindig jobban értek hozzá. :] Most, hogy nincs barátom, megpróbálok új életet kezdeni. Változtatni fogok azokon a dolgokon, amiket elrontottam a kapcsolatomban, mert nem szeretném, ha a közeljövőben lenne valakim, és mondjuk a rossz tulajdonságaim miatt nem működne a dolog. Ha nem is tudom őket teljesen megszüntetni, próbálok majd vissza venni belőlük. Meg sajnos ez nem olyan, hogy eldöntöm, hogy megváltozom, és reggel mikor felkelek már egy új ember vagyok. Sajnos ezek nem így működnek. Jobban kell tanulnom, ami így márciusban nem nagyon megy, mert kb. rohadt fáradt vagyok, és nem nagyon köt le. Minden napom ugyanolyan. Soha nem történik semmi. Hétvégékre megpróbálok programokat beszervezni magamnak, csak nincs kivel. Néha elmegyek majd bulizni, ha nem is minden hétvégén havonta 1-2x. Moziban is tök régen voltam, de egyedül menjek el? Pedig az Alice Csodaországban-t megnézném szívesen. (Johnny Depp <3 ) Tami mondta, hogy 1300 a diákjegy. Az nagyon durva. Pedig ő is megnézné. |