posted : 2010. febr. 25.
title : Nem a horoszkópom szerint élek. Vagy mégis?
November 6.án születtem, ami azt jelenti, hogy skorpió a csillagjegyem.
Pár éve még nem nagyon érdekelt a horoszkópos téma, de mára ez megváltozott. A suliba szoktak hozni Naplót amiben pár sor horoszkóp van írva. Ezt nem mindig olvasom el, csak néha. Párszor bejött már amit írtak. Mondjuk nem is ez a része fogott meg, hanem inkább a csillagjegyem leírása, és azt veszem észre, hogy elég sok passzol rám. Mostanában "átoknak" érzem, hogy skorpió vagyok. "Érzékenysége miatt könnyen megsértődik, pedig legtöbbször nem is akarják bántani." Valóban elég sértődékeny vagyok, ha valaki már nem úgy szól hozzám ahogy én szeretném, vagy nem az van amit én akarok, akkor már egyből megsértődöm. "Sérelmeit elraktározza, semmit nem felejt el, és kivárja a megfelelő pillanatot, hogy megtorló szúrása a legjobban fájjon." Ez is teljesen igaz. Ha valaki megbánt, rosszul esik természetesen, de nem egyből "vágok vissza", hanem szépen kivárom a megfelelő idő pontot. Volt már arra is példa, hogy egy ex-barátom nem éppen szépen viselkedett velem, és ezt egy másikon toroltam meg. Báár ha bele gondolok, ilyen sokszor van. Mármint, hogy nem azon állok bosszút aki megbántott, hanem valaki máson, aki nem is tehet semmiről. " Kifejezetten vonzódik az ezoterikához, a valláshoz, a természetfelettihez és ő maga is titokzatos" A természetfelettihez tényleg "vonzódom". Érdekelnek a szellemekkel, mítoszokkal kapcsolatos dolgok. Az már másodlagos dolog, hogy ha mondjuk olvasok a szellem jelenésekről, vagy valami mást ami szellemekkel kapcsolatos, akkor minimum 1 hétig félek egyedül.:D A valláshoz úgy állok hozzá, hogy kinek mi. Én 8 évig jártam hittanra, bérmálkoztam, elsőáldozó is voltam, de nem tartom magamnak minta kereszténynek. A titokzatosságról meg annyit, hogy megtanultam befogni a számat. És alig engedek közel magamhoz embereket. Ezért nincs is sok barátom. "Családjáért minden áldozatra képes, viszont a féltékenység is jellemző rá." A család az egyik legfontosabb az életemben, de nem vagyok családmániás. Egyik nagyon rossz pontom, hogy iszonyat féltékeny tudok lenni. . Nagy bennem a birtoklási vágy. Ha valaki megcsal, rendkívül féltékennyé válok. Mindenkiben a lehetséges riválist látom, s még akkor is jelenetet rendezek, ha a barátom szóba áll valakivel, vagy egyszerűen csak ránéz. De ez nálam alapból is megvan.Addig a pontig vagyok hűséges, amíg nem csalnak meg. Amint megtudom, hogy akárcsak egyszer is megcsalt az aktuális barátom, én is megcsalom őt. Ez így korrekt szerintem. Különösen rámenős teremtés, aki fárasztóan hat a környezetére. Ha feldühítik, bármire képes. És ez tényleg így van. Ha feldühítek akkor bármire képes vagyok. És néha tényleg elég fárasztó tudok lenni.:D És addig nyomulok, amíg meg nem szerzem azt amit elképzeltem magamnak. Ha úgy érzem, szereztem egy barátot, akkor elkezdek "nyomulni", hogy minél mélyebbre vigyem a barátságot, ami ha pasiról van szó, sokszor úgy tűnhet, hogy hátsó szándékom van, és kapcsolatot akarok. Tegnap kiszámoltam, hogy mi az aszcendensem, elvileg Ikrek. Ez még nem tudom mit jelent, jót vagy rosszat, de igyekszem majd megtudni. És tervezek egy bejegyzést a párkapcsolatokról a skorpióval, mert vannak érdekes dolgok.:] Rövid jellemzés a skorpiókról, mellesleg ebből szinte minden igaz rám: Skorpió A Skorpió nő rendkívül vonzó, legtöbbször nem igazán szép, de nagyon érdekes. A szemei különösen beszédesek és szavak nélkül is forró éjszakákat, soha át nem élt szerelmi játékokat ígér. Akit ez rabul ejt, az könnyen besétálhat a csapdájába. A Skorpió nő mélyen szeret és hasonló intenzitást vár el partnerétől is. Így a Skorpió nő mellett nem könnyű az élet. Megközelíthetetlensége nagy kihívást jelent és így sokszor felmerülhet az a kérdés, hogy vajon ki lehet ez a titokzatos nő, akiben ennyi szenvedély lakozik? A Skorpió nő csábos, tipikus végzett asszonya. Hatalmas a vonzereje, ő az érzékek forgószele. Modora kedves, olykor elbűvölő, szemével megigézi "áldozatát". Már fiatalon sok partnert szerez, próbálgatja vonzerejét, így idővel tapasztalt, érzéki és igen okos, rafinált nővé válik.Behálózza áldozatát, rabjává teszi, és megjáratja vele a mennyet és a poklot. A Skorpió-nő karaktere szerint érzékeny, olykor túlérzékeny, miközben távolságtartónak, hűvösnek tűnik. Nehéz ellenállni elbűvölő és sok szempontból érdekes személyiségének. A kapcsolat, vagy az ismerkedés elején a férfi gyakran megérzi a belőle áradó csábos szenvedélyt. Nehéz meghódítani a Skorpió-nőt, bár neki is szüksége van a hódítás pillanataira és óráira. Tisztában van azzal, hogy ha akarja, az ujja köré csavarhatná azt, akinek megtetszett, de ez általában pillanatnyi állapotától függ. A játék számára határozottan kettős, hol fontos, hol jelentéktelen.De sokakat izgatja ez az asszony típus. Más, mint a többi. Társaságban gyakran a különcöt játssza, váratlanul toppan be, hirtelen tűnik el, hogy tudatosan, furcsaságával felhívja személyére a figyelmet. De eredeti öltözködésében, véleményalkotásában is. Szeret jól öltözködni, de mindig arra törekszik, hogy nőiességét finoman kiemelje.Behálózza áldozatát, rabjává teszi, és megjáratja vele a mennyet és a poklot. A Skorpió-nő karaktere szerint érzékeny, olykor túlérzékeny, miközben távolságtartónak, hűvösnek tűnik. Nehéz ellenállni elbűvölő és sok szempontból érdekes személyiségének. A kapcsolat, vagy az ismerkedés elején a férfi gyakran megérzi a belőle áradó csábos szenvedélyt. Nehéz meghódítani a Skorpió-nőt, bár neki is szüksége van a hódítás pillanataira és óráira. Tisztában van azzal, hogy ha akarja, az ujja köré csavarhatná azt, akinek megtetszett, de ez általában pillanatnyi állapotától függ. A játék számára határozottan kettős, hol fontos, hol jelentéktelen. De sokakat izgatja ez az asszony típus. Más, mint a többi. Társaságban gyakran a különcöt játssza, váratlanul toppan be, hirtelen tűnik el, hogy tudatosan, furcsaságával felhívja személyére a figyelmet. De eredeti öltözködésében, véleményalkotásában is. Szeret jól öltözködni, de mindig arra törekszik, hogy nőiességét finoman kiemelje. Venus in Scorpio. |