posted : 2010. febr. 8.
title : Kettőből egy.
Sikerült. Június 11-től 18-ig a németországi Wittenben fogok tartózkodni.
Ez a csere program először az első német nyelveseket érintette, de mivel nem akartak páran menni közülük így marad még hely az osztály angolos-németes csoportjának is. Pénteken még úgy volt, hogy 5, de ma kiderült, hogy csak 3, és csak olyan menjen aki tud németül. Tehát közülünk a Kitti egyből kiesett mert ő angol-franciás. A Berni sem akart már jönni, tehát maradt a Noémi, Kinga meg én. De mivel nem tudunk, legalábbis én, annyira jól németül nem akartunk menni. De végül mégis, szal most nagyon rá kell hajtanom a németre...Ma kellett is vinni már 20.000 ft-ot a repülőjegyre, amúgy csak ennyibe kerül az egész, nem kell mást kifizetni. Családoknál fogunk lakni, amitől kicsit tartok, a német nyelvtudásom miatt, és remélem, hogy beszélnek legalább kicsit majd angolul. Ez miatt ma amúgy tök ideg voltam, fájt is a gyomrom meg minden, és ahogy megmondtam tegnap, ma rém szar napom volt. Reggel késett a buszom, de elértem az 55-öst, sőőt nem volt 49-es. Mindenki az 55-re szállt fel aki a tihanyival szokott menni...Akkor levelezős infó volt az első óra, második német, harmadik szálloda, szerencsére nem feleltünk, aztán turizmus. Dogát írtunk, amire nem tanultam..szóval biztos egyes lesz. Ez van. tudtam nagyon jól, hogy ha hétfőn írunk akkor nem nagyon fogok rá tanulni...A mai szar nap után be kellett menni a Mekibe egy csibeburgerre. Martinával mentem, kajáltunk azt go pályaudvarra..Még pont elértem a 13.30-ast. Holnap matek doga, szal tanulnom kéne rá de nincs kedvem. És remélem, hogy a túratábor is összejön, és akkor mondhatom, hogy kettőből kettő, és "nyaralással" kezdem a nyári szünetet és "nyaralással" zárom :] Úgyanis aug.28-tól szeptember 2-ig Szlovénia, azon belül Piran. Meg egy nap Olaszország, azon belül Velence *.* szal mennem kell ezért is, plusz meg még azért mert lesz 1 nap mikor egész végig a tenger parton leszünk majd. (Adriai-tenger) Szóval mindenképpen kell valami munka majd a nyárra, hogy legyen mit elkölteni ^^ Próbálok utazás téren mindent kihozni a Lóczyból a maradék 1,5 évben. Jól is alakul szerencsére. ja, by the way, valaki nem akar velem szeptembertől valamilyen nyelvet tanulni? Spanyol, orosz, vagy olaszra gondoltam... |