Me, Myself & I




posted : 2010. jan. 11.
title : 100% lucky today! :]
Na, végre utolértem magam :]
Ma abszolút tök jó napom volt :] Kezdődött azzal, hogy a tanár úr oda adta a matek dogákat, 4-es lett. Így pon 2 egészre állok, és nem bukok meg :] Yupiii :] Németből sem feleltem, hál' Istennek, ugyanis tegnap nem tanultam semmit :D Németből 2,4-re állok, szal abból sem lesz bukta. Remélem. Bár a szöveget szerdára meg kell tanulnom, lehet felelek. Turizmust is megúsztam, mondjuk abból am sem feleltünk volna, mert a mlt órán úgy volt, csak aztán a tanár elfelejtette :D De mi szóltunk neki természetesen. Kikaptuk a szálloda dogát is, 5-ös lett :] Első szakmai 5-ös dogám :D Mondjuk mindig 5-ösre felelek szóban. Lektoron sem feleltünk, pedig úgy volt megbeszélve. :D Az amerikai egészségügyről beszélgettem vele, mikor oda jött hozzám meg a Bernihez. ( group work volt az órán.)
12.30-al go Veszprém. Úgy volt, hogy a Tamival megyünk Rossmann-ba, de abból nem lett semmi, mert kérdőívesek megállítottak minket, hogy feltennének néhány kérdést. Jó ok, beleegyeztünk.Bevittek minket egy helyre, ahol előtte egyikőnk sem járt :D A cola vásárlási szokásainkról volt szó benne. Utána kaptunk 500 ft-os Spáros vásárlási utalványt. A 13.30al jöttem haza, és legalább elment az idő valamivel, meg ááá de bunkó vagyok, de kérdezték, hogy megkereshetnek e még ilyen kérdőíves szarokkal, én meg mondtam, hogy persze. Jó a címemet megadtam, de azt nem akartam, hogy hívogassanak, ezért a régi számomat  adtam meg, amit már kikapcsoltak vagy csak most fognak. Most megyek szállodát meg turizmust tanulni. Na csók
icon green shamrock Pictures, Images and Photos